Magyar Fürdőszövetség tavaszi közgyűlése

2019. május 16.

Medical wellness kutatás, gyógyhelyi fejlesztések, fürdők önkéntes adatszolgáltatása – aktuális témák kerültek napirendre a Magyar Fürdőszövetség balatonfüredi közgyűlésének első napján.

A közgyűlésnek az egyik balatonfüredi Danubius-ház, a Hotel Annabella adott otthont, ahol az előadók közül a közgyűlést Bóka István balatonfüredi polgármester köszöntötte, majd a házigazda szerepében üdvözölte a résztvevőket Németh Balázs, az Annagora Aquaparkot üzemeltető Első Magyar Aquapark Kft. ügyvezetője. A közgyűlésnek helyet adó Hotel Annabella – és egyben a Hotel Marina – igazgatója, Holczerné Vászolyi Judit a folyamatos fejlesztéseiket emelte ki köszöntőjében. A hazai egészségturizmus aktualitásairól Juhász Szabolcs, az MTÜ szakmai igazgatója tartott előadást. Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke az előadásra reagálva megjegyezte, hogy sok jó és pozitív üzenet hangzott el, ugyanakkor vannak további fontos teendők. A Magyar Szabadidősport Szövetség céljait, tevékenységét és az Európai Unió első sportprogramját, az Európai Sporthetet mutatta be Benyhe Róbert. A délután folyamán még előadást tartott Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke is, bemutatva a „szövetségek szövetsége” céljait, terveit.

Részletes beszámolóról az alábbi linken tájékozódhatnak:

https://turizmus.com/szabalyozas-orszagmarketing/savanyuviz-es-a-medical-wellness-a-magyar-furdoszovetseg-kozgyulesen-1163913?utm_source=turizmus.com+bulletin&utm_campaign=70af75ba91-EMAIL_CAMPAIGN_2019_05_14_07_27_COPY_01&utm_medium=email&utm_term=0_8b0643d5d5-70af75ba91-158746713

A Magyar Fürdőszövetség közgyűlésén meghívott vendégek pódiumbeszélgetés keretében járták körül, hogyan látják kívülről a hazai fürdőket. Többek között a szolgáltatók összefogását és kreatív turisztikai termékek létrehozását szorgalmazták.

A pódiumbeszélgetés résztvevői: Princzinger Péter, Scheitzner Beáta, Semsei Sándor és Holczerné Vászolyi Judit

A beszélgetésről bővebben az alábbi linken olvashatnak:

https://turizmus.com/szabalyozas-orszagmarketing/a-furdovendeg-is-turista-1163931?utm_source=turizmus.com+bulletin&utm_campaign=f6ae26c80c-EMAIL_CAMPAIGN_2019_05_15_05_50_COPY_01&utm_medium=email&utm_term=0_8b0643d5d5-f6ae26c80c-15874671

Megosztás