Beszámoló az őszi közgyűlésről

2019. november 22.

A Magyar Fürdőszövetség 2019. november 19-20. között az elmúlt évek legmagasabb részvételi számával, közel 200 résztvevővel tartotta meg őszi közgyűlését a Park Inn by Radisson Hotel and Spa Zalakarosban.

A zalakarosi közgyűlést Boros László Attila, a szövetség elnöke nyitotta meg, ezután a jelenlévőket Pácsonyi Imre, a Zala Megyei Közgyűlés alelnöke, Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere és Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója is köszöntötte. Bemutatták a lezárult, illetve folyamatban lévő fejlesztéseket, valamint kitértek a megye, és Zalakaros kiemelt szerepére a magyar egészségturizmusban.

Az első napon kerültek átadásra a Nemzeti Tanúsító Védjegyek, valamint első alkalommal a Magyar Fürdőinnovációs Díj három különböző kategóriában.

További részletek a díjakról és a nyertesekről:

https://turizmus.com/utazas-kozlekedes/heviz-morahalom-zalakaros-a-magyar-furdoinnovacios-dij-nyertesei-1167301

Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség stratégiai vezérigazgató-helyettese az egészségturizmus aktuális kérdéseiről és az ágazat jövőképéről tartott előadást. Kiemelte, hogy az MTÜ az egészségturizmussal kapcsolatos tevékenységét három területre fókuszálja. Az első a gyógyvízkutatás, amelynek célja, hogy adatbázist hozzanak létre a hazánkban rendelkezésre álló gyógyvizekről és az ehhez kapcsolódó fürdőinfrastruktúráról. Ezentúl folyik a nemzetközileg értékesíthető fürdők felmérése is. A vizsgálat során nemcsak az infrastruktúrát, a fürdő profitcentrumait, hanem a humán erőforrásokat, a helyi együttműködési és a fejlesztési lehetőségeket is felmérik. A harmadik terület a fürdők adatszolgáltatásának pontossá és naprakésszé tétele a digitalizáció segítségével, mivel jelenleg a Központi Statisztikai Hivatal összesítésében csak 1,5 éves késéssel láthatóak adatok.

A szakmai előadások keretében Michael Wallace, a Magyar Turisztikai Ügynökség orvosturisztikai szakérője a legújabb wellness trendekről, az egészségturizmus változásairól és kihívásairól, továbbá a versenyképesség lehetőségeiről tartott izgalmas előadást.

Bufa-Dőrr Zsuzsanna környezetvédelmi szakértő a Nemzeti Népegészségügyi Központ képviseletében a közfürdők létesítésének és üzemeltetésének jelenlegi és tervezett szabályozásáról beszélt.

További részletek olvashatók itt:

https://turizmus.com/desztinaciok/desztinacios-logika-es-elmenyalapu-turizmus-a-hazai-furdokben-1167306

A közgyűlés második napján a szakbizottsági ülések mellett új tagok felvételére is sor került. Továbbá Boros László Attila elnök beszámolt a tavaszi közgyűlés óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről. Kiemelte, hogy az áfacsökkentésért folytatott eredményes munka érdekében január végéig két tanulmány készül a megcélzott 5 plusz 4%-os rendszer várható hatásairól. A cél az, hogy a 2021. évi költségvetés előkészítésének idején már kész hatástanulmányt tudjanak a döntéshozóknak átnyújtani.

Boros László elnök beszámolt arról is, hogy a fürdőüzemeltetésről szóló elavult „37-es” rendelet tervezett módosításával kapcsolatban a szövetség szakbizottságai, és külön erre a célra felállított munkacsoportja szakmai javaslatot készített, melyet megküldtek a Nemzeti Népegészségügyi Központnak. Az NNK maximálisan konstruktívan áll az ügyhöz, egyértelmű és határozott a szándék kormányzati szinten is, hogy az elavult rendeleteket felváltsák az újabb, modernebb jogszabályok.

Az elmúlt időszak rendezvényeinek – Strandok Éjszakája, Szanuázók Hétvégéje, Magyar Fürdőkultúra Napja, Európai Sporthét – sikerei is bemutatásra kerültek.

A közgyűlés záró akkordjaként összesen hét taggal bővült a Magyar Fürdőszövetség létszáma, elfogadásra került Bábolna Strand és Termálfürdő, Kiskőrösi Rónaszéki Fürdő, Neptun Filter Kft., Multitim A-2008 Kft., Vimex Energy Kft., Kertész Richárd és Vizi István György tagfelvételi kérelme.

A közgyűlés második napjáról bővebben az alábbi linken olvashatnak:

https://turizmus.com/desztinaciok/lobbitemak-es-uj-tagok-felvetele-a-furdoszovetseg-kozgyulesen-1167344

A Magyar Fürdőszövetség őszi közgyűlése 2019. november 19-én a Park Inn by Radisson Hotel and Spa Zalakarosban

 

Megosztás