Boros László Attila a Fürdőszövetség új elnöke

2018. május 14.

A Magyar Fürdőszövetség 2018. május 10-11-én tartotta tisztújtó közgyűlését a budapesti Aquaworld Resortban, ahol a választmányi és szakbizottsági tisztségek mellett választották meg a szövetség új ügyvezető elnökét. A magyar fürdők országos szakmai szervezetét négy éven át vezető Czeglédi Gyulát, a hajdúszoboszlói Hungarospa Zrt. vezérigazgatóját a tagság döntése alapján Boros László Attila, a Büki Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója, eddigi alelnök követi a szövetség élén.

Az új elnök a titkos szavazást megelőzően ismertette programját, melyet négy témára csoportosított: ezek a fenntartható fürdőüzemeltetés, a kommunikáció, a partnerség és a lobby, valamint a kutatás és innováció. A fókuszban a magyar fürdők fenntarthatóságának és a szolgáltatásaik minőségének javítása áll. Kiemelten fontosnak tartja, hogy élő kormányzati kapcsolatokkal lobbizzanak egy, a nemzeti turizmusfejlesztési célokhoz illeszkedő, önálló fürdőfejlesztési programért, hogy nemzetközi összehasonlításban is növelni tudják vonzerejüket. A fürdők napi működésére vonatkozó jogszabály 1996. óta nem változott, fontos, hogy elérjék a szakmailag már előkészített, új jogszabály hatályba léptetését, létrehozva ezzel a 21. századhoz méltó szabályozási környezetet. A következő négy év talán legerősebb lobbiját azonban a gyógyászati célú fürdőbelépők és a fürdőgyógyászati kezelések társadalom-biztosítási társfinanszírozásának növelése, valamint a jelenleg 27%-os áfa-kulcs csökkentése érdekében kell majd kifejteni, hogy az megegyezzen a vendéglátásban és a szálláshely-szolgáltatásban alkalmazott kedvezményes adókulccsal.

Boros László Attila jelentősen javítani szeretné a Fürdőszövetség szolgáltatásait saját tagjaik részére, és hatékonyabb kommunikációval erősítené a hazai fürdőkultúra ismertségét, elismertségét a hazai lakosság körében.

 

A Magyar Fürdőszövetségről                             

A Magyar Fürdőszövetség a fürdőket üzemeltető szervezetek országos egyesülete, immár 26 éve őrzi és védi a magyar fürdőkultúra hagyományait, a magyarországi fürdők első számú érdekképviselete és szakmai szervezete. Magyarországon jelenleg 564 közfürdőt tartanak nyilván, ezek közül 224 számít turisztikai jelentőségűnek. A magyar fürdőágazat sikerét és jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a tíz legkedveltebb hazai turisztikai célpont között hét fürdőváros szerepel.

Budapest, 2018. május 14.

Megosztás