A fürdők húzzák a szállásdíjbevételt is

2019. május 20.

A szálláshelyekkel párhuzamosan, de önkéntes alapon szolgáltatnak majd adatokat azok a hazai fürdők, amelyek segítségével az egységes és kedvezményes turisztikai áfakulcshoz is közelebb kerülhet a vendégéjszakák 71 százalékát generáló szektor.

Nyomós érvként szolgál a hazai fürdőágazat működési feltételeinek javítása mellett az a KSH által kimutatott adat, miszerint a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák 71 százaléka a fürdős desztinációkhoz kötődik.

Ebben az elsöprő hányadban a Balaton-parti strandok nincsenek benne, szerepel viszont Budapest, ahol a műemlék gyógyfürdők kimutatottan az egyik legnépszerűbb turisztikai attrakciónak számítanak.
A Magyar Fürdőszövetség tavaly megválasztott új elnöke, Boros László Attila a szervezet éves közgyűlése után a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, hogy nem tartja reménytelennek a 27 százalékos áfával működő fürdőszolgáltatások adójának csökkentését, hiszen a kormány hangsúlyozottan támogat fürdőfejlesztési projekteket – jelenleg éppen 85 milliárd forint értékben készül erre, vagyis fontosnak tartja a nemzetközi és országos jelentőségű fürdők vonzerejének erősítését.

Bővebben az alábbi linkre kattintva olvashatnak tovább:

https://www.vg.hu/vallalatok/turizmus/a-furdok-huzzak-a-szallasdijbevetelt-is-2-1519742/

Budapest, 2013. június 14.
Fürdõzõk a fennállásának 100. évfordulóját ünneplõ budapesti Széchenyi Gyógyfürdõ és Uszoda kültéri medencéjében 2013. június 14-én.
MTI Fotó: Marjai János

Megosztás